Carmen Apartman - Hajdúszoboszló




Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 4–6., „C” épület 11. számú apartman
angol zászló   szlovák zászló   román zászló email   kezdő oldal      
 
magunkról
árak, időpontok
szobafoglalás
galéria
elérhetőség
Természetesen a vizes kalandokon túl a környéken számos egyéb programot találhat az ide látogató. Úgy gondolom, hogy egy kirándulás a Hortobágyon és Debrecenben szinte kihagyhatatlan. A Hortobágy a Kilenclyukú híddal, a Pásztor múzeummal, a csárdával, a tradicionális háziállatokkal, a kézművesek remekeivel kicsit visszazökkent bennünket modern hétköznapjaink sokszor szürke valóságából.
debrecenDebrecenben érdemes felkeresni a Nagytemplomot, a Református Kollégiumot, a Déry múzeumot, a Debreceni Egyetem főépületét, a Csonka templomot, a hangulatos főteret, a Nagyerdőt, a már korábban említett fürdőket, a Csokonai színházat, az állatkertet.
Végezetül a Hajdúszoboszló mellett található Tuba tanyára szeretnénk felhívni a figyelmet, mely olyan komplex élményt nyújt, mely sokáig emlékezetes marad az ide látogatóknak. A tanya nagyszerűségét mi sem mutatja jobban, hogy érdemes hetekkel korábban előre helyet foglalni.
   
üdülési csekk elfogadóhely apartman külső fotó apartman külső fotó apartman külső fotó
 
tippek  Tippek, ötletek

Szeretnénk néhány tippet, ötletet adni, illetve gondolatot megosztani arról, hogy aki Hajdúszoboszlóra látogat milyen programok közül válogathat, milyen látnivalókkal ismerkedhet meg a környéken.
  Városnézés Hajdúszoboszlón   Hajdúszoboszlói horgászhelyek   Fürdő, strand, uszoda   Debrecen és környéke  
  harangok   horgászat   fürdő   debrecen  
  Fedezze fel városunkat, ismerje
meg nevezetességeit!

tovább tovább
  A horgászat kedvelőinek érdemes
a pecabotokat is becsomagolni.

tovább tovább
  A vendégek válogathatnak a
lehetőségek széles skáláján.

tovább tovább
  A vizes kalandok után a környéken
számos egyéb programot is
találhatnak.
tovább tovább
 
 
• Hajdúszoboszló Startlap - minden, ami Hajdúszoboszló • Tárhely • Webáruház készítés • Ablak és ajtó webudvar • Vienna Hotels • Prague Hotels • Wellness szállás
 
lábléc